A romák ellen uszít Neményék új jobbikos barátja
Takács Tamás rasszista bejegyzésére egy olvasónk hívta fel a figyelmünket. Most az uszító Takácsot is delegálni akarják az egyik városi cég felügyelőbizottságába.
Mint ismert, a bevándorláspárti Nemény András és csapata átmeneti többséget szerzett a szombathelyi közgyűlésben. Bár senki nem akadályozta őket, hogy a város költségvetését tegyék az első napirendi pontok közé, nekik mégis sokkal fontosabb volt, hogy saját haverjaikat ültessék a városi cégekbe. Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk azokkal a fiatal, tapasztalat nélküli személyekkel, akiket rögtön pozícióba akartak hozni. A jobbikos Szalai Bálintról már olvashatták, hogy Kálti Márk néven korábban antiszemita kommenteket és cikkeket írt.
Egy olvasónk viszont felhívta a figyelmünket arra, hogy az idősebbeknél sem jobb a helyzet. A jobbikos Takács Tamást, a Vas Megyei Temetkezési Kft-ba akarják delegálni.
Összenő, ami összetartozik, hiszen a szélsőjobboldali párt emberének kinevezését megszavazták a szocik is. Bár Nemény korábban büszke volt arra, hogy Balassa Péter soha nem tett antiszemita, rasszista kijelentéseket, haverjáról, Takács Tamásról ez már nem mondható el. A Facebookos szerepléseiből ugyanis érdekes képet kapunk róla.
Az alábbi Facebookra feltöltött képen Takács Tamás a Roma Büszkeség Napján résztvevő roma embereken gúnyolódik. A kommentek is beszédesek, amiktől Neményék új jobbikos barátja nem határolódott el.
"Nem mondod h ezeket is kiengedik vonulni?"
"Tudok egy jó utat meg helyet hova lehetne menni"
"Minek a milye????"
Takács Tamás Facebook oldalán még egy sor olyan képet találunk, melyek kapcsán érdemes elgondolkodni, méltó-e mindez egy közéleti szereplőhöz.
Takács Tamás balról a harmadik itt Gyöngyösi Márton antiszemita jobbikos országgyűlési képviselővel pózol. Gyöngyösi arról lett híres, hogy listázná a zsidó származású képviselőket, és mint kiderült, Izraelnek is hadat üzent volna