2019. okt 01.

A Városgondnoksággal kampányoltat Fehér László és a CSÖCE ahelyett, hogy a szemetet szednék össze

írta: vasivasmacska
A Városgondnoksággal kampányoltat Fehér László és a CSÖCE ahelyett, hogy a szemetet szednék össze

Megdöbbentő fotókat kaptunk egy Celldömölkön élő olvasónktól. A képen látszik, hogy a Városgondnokság munkatársai munkaidőben Fehér László jelenlegi polgármester és a Cselekvő Összefogás Celldömölkért nevű politikai formáció molinóit helyezik ki. Ahelyett, hogy a város takarításával lennének elfoglalva.

Szintet lépett az önkormányzati kampány Celldömölkön. A város mszp-s polgármestere, Fehér László ugyanis úgy tűnik, közpénzből finanszírozza saját kampányát. Egy felháborodott olvasónk fordult hozzánk, akinek sikerült lencsevégre kapnia, ahogy a Városgondnokság munkatársai épp egy CSÖCE-s molinót helyeznek el a város egyik pontján. A képeken jól látszik a közpénzből működő önkormányzati cég autója, két létra, mely vélhetően szintén a cég tulajdona és a félig lelógó molinó, amint épp a munkatársak rögzítik a helyére. 

csoce.jpg

csoc3.JPG

 

Az ügyben felmerül a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja, hiszen a város vezetését és az önkormányzati kampányt szigorúan ketté kell választani. Szomorú, hogy Celldömölkön odáig süllyedt a helyi közélet, hogy már a legalapvetőbb szabályokat sem tartják be. Persze mit lehet várni attól az önkormányzati cégtől, aki egy városi rendezvényen maga is CSÖCE feliratú pólóban pózol. Ezzel még semmi probléma nem lenne, a Városgondnokság azonban sokak szerint nem működik jól Celldömölkön. A városban rengeteg a szemét, a rendezetlen zöldterület. Ahelyett azonban, hogy a tényleges problémákkal foglalkoznának, inkább kampánymolinókat szerelnek munkaidőben. Ez tényleg felháborító. 

 

csoce2.jpg

A CSÖCE kampányfotóján több önkormányzati dolgozó is látható, többek között bal szélen Finta Zoltán Miklósné, a Városgondnokság vezetője, mellette pedig Tulok Gabriella, a Városháza egyik munkatársa, aki rendszeresen munkaidőben nyilvánít véleményt politikai kérdésekben, természetesen a celldömölki adófizetők pénzén.

Szólj hozzá